Adózás, könyvelés
Ingyenes, állami tanácsadó szolgálat kis-és középvállalatoknak
- Szerző: Haszonkulcs
- 2010. 05. 21.
- iwiw
- hozzászólok
- nyomtatás
Már működik az állami, illetve EU-s forrásokból finanszírozott, kis-és középvállalkozások számára létesített tanácsadó szolgálat. A konzultációs szolgáltatás eredetileg országos kezdeményezés, amely elsőként a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ egyes kirendeltségein vehető igénybe, azonban idővel az Állami Foglalkoztatási Szolgálat szeretné valamennyi régióban bevezetni.

Pákozdi Szabolcsot, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgató-helyettesét az igénybevétel feltételeiről kérdeztük.
Haszonkulcs.hu: A tanácsadást igénybe venni kívánó kis-és középvállalkozásoknak milyen feltételeknek kell megfelelnie?
P.Sz.: A szolgáltatás gyakorlatilag bármilyen ágazatban működő hazai kis-és középvállalkozó rendelkezésére áll. A koncepció az volt, hogy a jellemzően kevéssé tőkeerős kkv-k számára ingyenes tanácsadó központokat hozzunk létre.
Haszonkulcs.hu: Kezdő vállalkozások is kaphatnak Önöktől tanácsokat?
P.Sz.: A szolgáltatás a kezdő vállalkozások vezetői számára is elérhető.
Haszonkulcs.hu: Hogyan zajlik a tanácsadás a gyakorlatban – mi az ügymenet?
P.Sz.: A tanácsadó szolgálat a három megyeszékhelyen, Veszprémben, Tatabányán, illetve Székesfehérváron működik. Az érdeklődők ügyfélfogadási időben időpontfoglalás nélkül konzultálhatnak tanácsadóinkkal, sőt, arra is van lehetőség, hogy előre egyeztessenek időpontot a kívánt terület szaktanácsadójával.
Haszonkulcs.hu: Rendszeres konzultációra is van lehetőség?
P.Sz.: Amennyiben a téma indokolttá teszi, igen. Sőt, a tanácsadás azoknak is szól, akik most szeretnének vállalkozást indítani. Céljaink között szerepel a vállalkozó lét több vonatkozásának alapos ismertetése, amellyel reményeink szerint megelőzzük, hogy azok, akik „kényszerből” indítanának céget, ne vágjanak egy eleve kudarcra ítélt vállalkozásba.
Haszonkulcs.hu: Vagyis önök szembesítik a realitással azokat, akiknek téves elképzelései vannak a vállalkozó léttel kapcsolatban?
P.Sz.: Reményeink szerint, igen.
Haszonkulcs.hu: Mely témák szakértői vesznek részt a tanácsadásban?
P.Sz.: Szakértőink adózás, TB, általános vállalkozási ismeretek, illetve júliustól munkajogi kérdésekben adnak tanácsot.
Haszonkulcs.hu: Mennyit kell várakozni az ügyfélszolgálati irodákban?
P.Sz.: Ez helyi szinten változhat, de egyelőre – mivel kevesen tudnak a tanácsadó szolgálat létezéséről – maximum 1 órás várakozási idővel kell számolni. A későbbiekben azonban valószínűleg megnövekszik majd a várakozási idő.
Haszonkulcs.hu: Vannak-e olyan ágazatok, amelyek előnyt élveznek?
P.Sz.: Nincsenek, bármely ágazatban működő cégek vezetőit várjuk!
Haszonkulcs.hu: Úgy tudjuk, tervezik egy internetes portál indítását is? Tájékoztató portált terveznek, vagy lesz online tanácsadás is?
P.Sz.: Tematikus portál lesz, amely fontos információkat, illetve tájékoztató anyagokat tartalmaz majd.
Haszonkulcs.hu: Milyen kérdések érkeznek általában, és milyen kérdéseket várnak az új érdeklődők részéről?
P.Sz.: Általános, illetve mindennapi ügyekkel kapcsolatban is gyakran keresnek bennünket. Érkeznek általános jellegű kérdések is, például, hogyan kell egy üzleti tervet elkészíteni, a kérdések többsége azonban az olyan fontos apróságokra vonatkozik, mint például, hogy az egyszerűsített foglalkoztatással kapcsolatban melyik nyomtatvány használatos.
Haszonkulcs.hu: Mely szakértők, illetve mely cég végzi a tanácsadást?
P.Sz.: Az adótanácsadó és könyvvizsgáló cég, amely a tanácsadást végzi, közbeszerzési tenderen nyerte a megbízást. Egyébként egy nagyon elismert és megbízható cégről van szó.

Kapcsolódó cikkek
Kérdezze szakértőnket!
A Citibank és a haszonkulcs.hu szakértői örömmel válaszolnak kérdéseire.
Az oldalon megjelent cikkekkel vagy termékekkel kapcsolatos kérdésekre szakértőink az Ön által megadott elérési címeken válaszolnak, és amennyiben Ön hozzájárul kérdése és ráadott válasz is publikálásra kerül a weboldalon.

Hozzászólások
Hozzászólok
http://www.coachoutletonlinereal... coach outlet online
http://www.louis-vuittonoutletuk... louis vuitton uk
http://www.christianlouboutinuk-... louboutin uk
http://www.coachoutletonlinecoac... coach outlet online
http://www.coachoutletcoachonlin... coach outlet
http://www.chanel-outlet.org.uk chanel uk
http://www.louisvuittonoutletsal... louis vuitton sale
http://www.coachfactoryoutletget... coach factory outlet
http://www.christianlouboutinuk-... christian louboutin uk
http://www.coachfactoryoutletonl... coach factory outlet
http://www.louisvuitton-go.org.uk louis vuitton uk
http://www.coachoutletonlineco.com coach outlet online
http://www.coachoutletstoreonlin... coach outlet store
http://www.chanel-handbags.org.uk chanel uk
http://www.coachbagsoutletstorei... coach bags
http://www.louisvuittonoutletbag... louis vuitton outlet
http://www.canadagoose-sale.org Canada Goose Sale
http://www.canadiagoosejackets.com Canada Goose Jackets
http://www.canadagoose-sale.org Canada Goose Sale
http://www.canadiagoosejackets.com Canada Goose Jackets
ZBY-A lot of women like <a href="http://www.hervelegerdress-f.com... leger.This <a href="http://www.hervelegerdress-f.com... herve leger will make you very sexy and charming.Once you wear this beautiful,elegant, sexy and charming featured <a href="http://www.hervelegerdress-f.com... leger dress in the party,<a href="http://www.hervelegerdress-f.com... leger square neck dresses Black make your choice to go in the fashion front,<a href="http://www.hervelegerdress-f.com... leger strapless dresses the pursuit of fashion on the interpretation of the fashion <a href="http://www.hervelegerdress-f.com... leger swimsuit .Herve leger long sleeve dresses  green make your choice to go in the fashion front, the pursuit of fashion on the interpretation of the fashion, sexy, charisma, temperament and so on.has always been favored in recent years,<a href="http://www.hervelegerdress-f.com... herve leger dresses Green is enjoy a great reputation in the whole world,<a href="http://www.hervelegerdress-f.com... leger single strap dresses refined and elegant style of popular fashionable tide of people’s affection.<a href="http://www.hervelegerdress-f.com... leger bandage dresses is the famous brand from France. <a href="http://www.hervelegerdress-f.com... herve leger dress is committed to shape the women’s line beauty, and the dress is known as the bandage dress.

Once you wear this beautiful, elegant, sexy <a href="http://www.hervelegerdress-h.com... leger sale shop, you will immediately love it. Buy now cheap <a href="http://www.hervelegerdress-h.com...; herve leger shop enjoy take one week to your door. They have become the most loyal fans in <a href="http://www.hervelegerdress-h.com... leger dress sale. Herve leger is equal to the charm of the Hollywood stars. Buy now herve leger dress free shipping. You <a href="http://www.hervelegerdress-h.com... leger dress clothing close friends as human beings, especially women, is necessary and important to the modern women <a href="http://www.hervelegerdress-h.com... herve leger dress.It is really nice of you to share the excellent shoes information to others.<a href="http://www.hervelegerdress-h.com... leger bandage dresses with beautiful clothes,<a href="http://www.hervelegerdress-h.com... leger dresses have the best durability, is to use artificial silk, nylon,<a href="http://www.hervelegerdress-h.com... leger dress shop spandex clothing popular with the people around the world of harmony. Ladies, show the perfect body for clothes.

The summer came again, if you have love to choose a pair of <a href="http://www.christianlouboutinsho... louboutin shoes right now? <a href="http://www.christianlouboutinsho... louboutin pumps daffodile match <a href="http://www.hervelegerdress-i.com... leger bandage will make you a shine at the moment.Don't do the most brilliant and also don't do the lowest. <a href="http://www.christianlouboutinsho... louboutin sandals with its own language, confided women the curve of the gentle, sending out the mature female charm. <a href="http://www.hervelegerdress-i.com... leger dress replica a fair maiden temperament, both costly and qing li, both charm and cute. Thank you for giving the awesome suggestions for us to order. summer comes, want to follow the trend of the front line, still please read the article. <a href="http://www.christianlouboutinsho... louboutin sale and clothes, the fire and <a href="http://www.hervelegerdress-i.com... leger dress is popular all over the world. Women like the bandage as the sexy details, they use <a href="http://www.hervelegerdress-i.com... herve leger bundle out of sexy figure concave and convex have send.

For nearly a century, <a href="http://www.montblanc-b.com/"... blanc pens has been well-known for its classic writing instruments around the world.The famous name of Mont blanc's represents the art of writing,symboled by hexagonal white star which is precisely the shape of Europe's highest mountain.Mont Blanc symbolizes the crown of Europe's highest snowy mountains that has the altitude of 4810 meters,and the figures are usually used for a variety of topics.<a href="http://www.montblanc-b.com/montb... blanc ballpoint pen are handmade with the 25 more process to create a pen point.That is why <a href="http://www.montblanc-b.com/montb... blanc fountain pen as writing instruments have the character of solidness and elegance.<a href="http://www.montblanc-b.com/"... blanc,1906 in Hamburg, Germany,was founded by a stationer create the adoption of the company before the Montblanc trademark Simplo Filler Pen Company name was established in 1911.The company later by Dunhill all present for the Richemont Group, the formal part.In 1908,Simplo Filler Pen Company published the first high-quality security pen - Red and Black.1910 to become an official trademark registration of "Mont Blanc".The 1924 classic <a href="http://www.montblanc-b.com/montb... blanc meisterstuck grand launch.1935 began producing small leather goods. In 1992, the great writer of limited edition series and patron of the arts series (also known as the Emperor series). In 1997, Mont blanc watch collection to enter the market.2000,<a href="http://www.montblanc-b.com/mont-... blanc discount bohemia series to create a new chapter in the art of writing,design simplicity,compact and elegant,to become the new symbol of the modern pop culture.We slowed down and enjoy life "(deacceleration),the reliable quality of written and handmade quality,and long-standing emphasis on perfect sense, who insist on making Mont blanc,the emphasis on" high tech "society,the markedly precious.In people's minds,<a href="http://www.montblanc-b.com/bulga... pen mont blanc has become a symbol of the aspirations of the "high feeling",a quality of life choice.

http://www.thenorthfacepinkribbo... North Face Pink Ribbon
http://www.thenorthfacepinkribbo... North Face Clearance
http://www.northfacepinkribbonde... North Face Pink Ribbon
http://www.northfacepinkribbonde... Discount North Face Jackets
ylxodp quickquid VOvoco payday loans QIbNdc payday loans mcTBJ
http://www.discountmaccosmeticeo...
http://www.maccosmeticoutletus.com
iycveezh http://buyviagrafsc.com/ buy viagra 1673 http://buycialisfsc.com/ buy cheap cialis 9507
Nagyon jó dolognak tartom az ingyenes tanácsadást, de az lenne a legjobb ha online is lehetne érdeklődni.
Most én megírom kérdésemet, és majd kiderül, hogy kapok-e rá választ:
2013.05.15. 17:29 keltezéssel, Veres Ferencné írta:
> Biztonsági őr egyéni vállalkozó 2012-ben főállású váll. volt 5 hónapig
> és nem a minimum járulék alap( 108.000.- Ft), hanem a minimál bér (
> 93.000.- Ft) után fizette meg a járulékot ?
> Kérdésem, hogy helyesen járt-e el ? - hiszen a havi árbevétele nem éri
> el a 150 eFt-ot ...
> Esetlegesen később származhat-e gondja egy reviziónál ebből ??
> Vállalkozói kivétje az 5 hónap alatt 200 eFt volt...
> Válaszukat megköszönve !
> Tisztelettel : Veresné
Hozzászólok