Magyar gazdaság

Cikk

Somogy megye: multik nélkül is van élet

Annak ellenére, hogy a Balaton-part miatt jelentős mértékű idegenforgalom komoly bevételt jelent a térségnek, Somogy megye – amely a rendszerváltást megelőző időszak egyik vesztese volt – hosszú utat járt be addig, amíg a felemelkedés megtörtént. A növekedés további lehetőségeiről Varga Józseffel, a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével beszélgettünk.

 -  Varga József, a Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Haszonkulcs.hu: Hogyan érintette a rendszerváltás, illetve az európai uniós csatlakozás a megye gazdaságát?

Varga József: A 90-es évek elején a megyénkben működő üzemek jelentős része gyáregység volt, amely vállalatok a rendszerváltást megelőző időszak gazdaságának vesztesei voltak, hiszen a végtermék-kibocsátó üzemek sok esetben ezen egységek rovására takarékoskodtak. A rendszerváltás mellett a legkomolyabb mértékben a délszláv háború érintette a megye gazdaságát, hiszen 50-100 km távolságban háború dúlt. A 80-as évek végén a gyáregységek egymás után mentek tönkre – a nyomukban kisebb-nagyobb cégek jöttek létre. Az uniós csatlakozás inkább negatív értelemben érintette a megye gazdaságát, hiszen még jobban kinyílt a piac – igaz, egyes kkv-knak sikerült profitálniuk az új lehetőségekből. 

Haszonkulcs.hu: Milyen stratégiával voltak képesek a megye gazdaságát talpra állítani, és milyen szerepet játszottak a multik a gazdaság élénkítésében? Mely multik működnek a megyében?

V.J.: Megyénkben nem jellemző a multinacionális vállalatok jelenléte. Ez elsősorban azzal indokolható, hogy nem voltak olyan üzemek, amelyeket a nemzetközi nagyvállalatok kerestek. A későbbiekben pedig a délszláv háború miatt maradt el a multik betelepülése. Az egyik legnagyobb cég a Flextronics, amely komoly tényező megyénk gazdasága szempontjából. 

Haszonkulcs.hu: Milyen nehézségekről számolnak be a kkv-k?

V.J.: A megyében működő kkv-k jelentős része az idegenforgalom, illetve az élelmiszer-előállítás területén működik. A növekedés leggyakrabban említett akadálya a tőkehiány. Úgy vélem, azon cégeknek sikerült talpon maradniuk, amelyek fejlődnek, és amelyek tudnak fejleszteni. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan érintette a válság a turizmussal foglalkozó cégeket? Van-e valamilyen összefogás, ami ezeket a kkv-kat segíti?

V.J.: Somogy megyében nagyon jelentős az idegenforgalom, hiszen a Balaton déli partja is ide tartozik. A válság során azonban mind a belföldi, mind pedig a külföldi idegenforgalom visszaesése jelentős volt. 

Kamaránk más megyei kamarákkal összefogásban védnöktábla-rendszert alakított ki, ami úgy működik, hogy azon cégek, amelyek elnyerték a kamara ajánlását, kihelyezhetnek egy ajánlótáblát: az ilyen vendéglátóhelyek természetesen különösen vonzóak a látogatók számára. 

A közeljövőben kezdi meg működését az élelmiszeripari klaszter is, amely – a szektorban működő cégek és az egyetem közreműködésével – vezető szerepet játszik egy régiós tudásbázis kialakításában is. 

Haszonkulcs.hu: Milyen jelentősebb magán, illetve önkormányzati beruházások történtek az elmúlt évek során? 

V.J.: A legjelentősebb magánberuházások közé tartozik a Lakics Kft. – amely cég szélerőművekhez gyárt generátorházakat –, a Fino-Food Kft. – amely magas minőségű sajtokat állít elő –, valamint a SIÓ-ECKES Kft. közelmúltban végrehajtott fejlesztése. 

 -

Jelentős fejlesztést hajtott végre egy cukorgyár is, amely – saját, cukorgyártás során keletkező melléktermékeinek felhasználásával – biogáz erőművet építtetett. A beruházás olyannyira sikeres, hogy az erőmű a gyár energiaszükségletének felét képes biztosítani. 

Kaposváron számos beruházásra került sor: jelentős fejlesztések történtek a belvárosban, felújították az uszodát és a piacot is. Az invesztíciókhoz EU-s forrásokat is igénybe vettek. 

Haszonkulcs.hu: A kamara hogyan próbálja segíteni azt, hogy a pénzek eljussanak a gazdasághoz? 

V.J.: Tájékoztatással támogatjuk a pályázni kívánókat, meghívunk olyan előadókat, akik érdekes információkkal segíthetik a cégek pályázati tevékenységét. Tagjaink számára egyébként számos egyéb fontos szolgáltatást biztosítunk: a Széchenyi-kártya-hitelekhez kapcsolódóan 5 százalékos kamattámogatást nyújtunk; támogatjuk a pályázatkészítés költségeit, pr-, reklám-, és iparjogvédelmi támogatást nyújtunk, valamint segítjük a cégeket a minőségbiztosítási rendszerük kialakításához, alkalmazottaik képzéséhez, illetve nemzetközi vásárokon történő részvételhez biztosított támogatással. 

Haszonkulcs.hu: Milyen tendenciát mutat a megye GDP-je?

V.J.: Jelentős visszaesés történt, és megyénk országosan sem áll jó helyen, hiszen Somogy megye aprófalvas régió.

Haszonkulcs.hu: Hogyan alakulnak a megyében a munkanélküliségi mutatók? Mit tesznek azért megyei szinten, hogy a foglalkoztatottság javuljon?

V.J.: Az északi területeken 8-10 százalék körül, a déli részeken azonban – ahol az idegenforgalom mértéke csekély – 20 százalék körül alakulnak a mutatók. Úgy vélem, fontos, hogy a szakképzés a cégek igényeivel összehangolva történjen, és hogy olyan szakembereket képezzünk – mint lakatos, hegesztő, forgácsoló, szerszámos – akik a megyénkben hiányszakmának számító területeken tudnak majd elhelyezkedni. 

Haszonkulcs.hu: Melyek a legsürgetőbb célok megyei szinten? Ezek megvalósulásában a kamara milyen szerepet vállal? 

V.J.: A legsürgetőbb feladat a kkv-k uniós támogatásokhoz jutásának elősegítése, illetve a Kaposvár környéki közlekedési infrastruktúra fejlesztése. 

Kamarai kezdeményezés továbbá – ami szintén fontos problémára kínál megoldást – a kaposvári termékeket forgalmazó üzletek nyitása. Az ilyen boltokban – amelyek más megyékben is nyílnak majd – kizárólag helyi termelők termékei kaphatóak. 

Haszonkulcs.hu: Kamaraelnök úr mikorra helyezi a gazdasági növekedés beindulását? 

V.J.: Úgy vélem, arra, hogy a gazdasági növekedés némiképp beindul, már a 2011-es év második felében lehet számítani, a konkrét hatások azonban csak a későbbiekben lesznek érezhetőek.

Hozzászólások

Hozzászólások
Hozzászólok
BoydTamra20 | 2012. 01. 28. 00:19

Guys opine that plagiarized content cannot be seen plagiarism detecting software. I claim that <a href="http://theplagiarism.com&quot;&g... detector</a> aids to determine any kinds of plagiarized papers.

custom research paper | 2012. 01. 30. 15:12

Really a instructional and edifying advise, the post is good in all regards,I am delightful to follow this post. If every writer was like, students would never have got any problems with buy research paper. Thanks.

coach outlet | 2012. 03. 01. 03:09
coach outlet | 2012. 04. 05. 15:21

[URL=http://www.coachfactoryoutlet20l... outlet[/URL] a woman's love patent also woman, luxury [URL=http://www.coachfactoryoutlet20l... outlet online[/URL] beauty skirt on the hot trend of luxury [URL=http://www.coachfactoryoutlet20l... handbag outlet[/URL]

jeremy scott adidas | 2012. 05. 02. 10:16

Adidas jeremy scott wings shoes on sale! Comfort, style, fitness and personality are at the heart of modern life. The new view freedom is widespread. They are happy and take pleasure from the colorful life has already become a target for the quality of someone's life. And adidas js wings shoes just have this meaning. The art of creating footwear is often characterized by its desire to attract attention, must take advantage of seasonal trends in fashion. adidas wings are full of interesting creativity is really unforgettable, some images even have deeply influenced in our heart. In additon to this, this brand also has the unique jeremy scott wings Hoodie. The hyperbolic design attracts a lot of people ?s attention. When you wear this uniqe clothes outside, people may admire you are the fashion icon. Add this stylish version at once. jeremy scott adidas it will never make you disappointed.
http://www.buyjeremyscottbest.com

online papers | 2012. 05. 16. 18:42

The term paper services should be a ground of your academic career in its early beginning. Just because some scholars would like their university students to write the term papers to demonstrate their writing ability.

Hozzászólok
simple_captcha.jpg
(írja be a képen látható feliratot)