Krieger Artúr egész életében vállalkozóként dolgozott, a családi céget szinte az iskolapadból kikerülve vette át. A cégvezetői feladatok ellátása mellett a mester a kerületi ipartestület vezetőjeként a kisiparosoknak nyújt segítséget.

A Krieger kárpitos családi vállalkozást Krieger Artúr nagyapja 1922-ben alapította. A cég, amely eredetileg Újpesten működött, hosszú időn keresztül biztosította a népes, tizenhárom gyermekes család megélhetését. 

Krieger Artúr édesapja, 1939-ben Lengyelországba költözött, ahol 1944-ig dolgozott – a mester így Krakkóban született. Az államosítási intézkedéseket, amelyekre az ezt követő időszakban sor került, úgy sikerült átvészelnie, hogy az idős mester elsősorban javításokból élt, és alkalmazottat nem foglalkoztatott

Krieger Artúr eleinte nem kárpitosi pályára készült, az egyik nyári szakmai gyakorlat alkalmával ugyanis elvesztette érdeklődését a szakma iránt, és inkább a gimnáziumot választotta. Családi körülményei miatt abba kellett hagynia gimnáziumi tanulmányait. A szakmát egy kárpitos szövetkezetben tanulta ki, majd az országos szakmai verseny második helyezettjeként szabadult fel.

Egy rosszindulatú feljelentés miatt édesapja ellen eljárást indítottak, amelynek következtében 1961-ben át kellett vennie a cég vezetését. Az eljárás következtében a családnak rendkívül magas tartozásai keletkeztek, amelyek kifizetése hozzávetőleg 10 évig tartott. Ebben az időben a mesternek a szüleit és a saját családját is el kellett tartania. 

 A 60-as évek remek időszak volt a családi vállalkozás számára, hiszen ezekben az időkben a vásárlók az új bútorokat is az egyéni vállalkozókkal készítették. Az egykori üzlet a Nagymező utcában működött, ahol az sem volt ritka, hogy egy faluból több garnitúrát is rendeltek az úgynevezett „szép” szobába. Amikor azonban az állami bútorgyárak termelése beindult, számos vásárló inkább ezeket az alacsonyabb áron kínált termékeket kereste. 

A rendszerváltást követően a hazai bútorgyárakat külföldi cégek vásárolták meg. A kárpitos mesterek szolgáltatásai iránti kereslet ma elsősorban a prémium- és antik termékek vásárlóira jellemző, hiszen az alacsonyabb áron kínált bútorok tulajdonosai ritkán javíttatják szakadt, sérült bútordarabjaikat. 

A családi cégnek számos visszatérő vásárlója van, sőt, olyan vevők is akadnak, akiknek szüleik, nagyszüleik is Kriegeréktől vásároltak. A siker titka a mester szerint abban rejlik, hogy az elégedett vásárlók mindig visszatérnek. 

Krieger Artúr az Erzsébet- és Terézvárosi Általános Ipartestület elnökeként huszonkét éve vesz részt a helyi kisiparosok érdekeinek képviseletében. Amiért azonban az ipartestületi tagság többé nem kötelező, és mert a szervezet nincsen intézkedési jogkörrel felruházva, a kontárok ellen egyelőre kevés eszköz áll a rendelkezésükre. 

A kárpitos vállalkozások jövőjét tekintve Krieger Artúr kevéssé bizakodó, az érdeklődés a fiatalok részéről a szakmai iránt ugyanis meglehetősen csekély. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a képzések színvonala is hagy kívánni valót maga után. A mester – kérdésünkre elmondta – azért szeret vállalkozni, mert az önállóság meglehetősen fontos számára. 

A mester fia, leánya és unokái nem érdeklődnek a családi mesterség iránt, Krieger Artúrnak azonban leányával van egy másik közös, könyveléssel foglalkozó vállalkozása. A mester 11 éve ment nyugdíjba ennek ellenére ma is dolgozik és célja az, hogy további hosszú éveken keresztül folytassa a munkát, vállalkozzon, és az ipartestület vezetőjeként a kerületi iparosokat képviselje.

tovább

A pápai Berta család 140 éve készít magas minőségű kaptafákat és sámfákat. A családi vállalkozás története, amelynek legfőbb értékei között szerepel az innováció és magas minőségű munka, az új évezredben is folytatódik.

Haszonkulcs.hu: Hogyan indult cég 140 éves sikertörténete?

Ifj. Berta Kálmán: Dédapám, Berta Márton szülei bognárok voltak, ezért fiuk, aki a családi üzletben megszerezte a szükséges alapismereteket, Németországban kapott munkalehetőséget. Berta Márton Weimarban tanulta ki a mesterséget: öt évig dolgozott inasként egy elismert helyi mester műhelyében. Az inasévek végeztével dédapám hazaköltözött Pápára – és miután Budapesten mestervizsgát tett – saját kaptafakészítő üzletet nyitott. Azért a fővárosban kellett vizsgát tennie, mert az akkori törvények szerint legalább három mester ajánlása volt szükséges.
Akkoriban egyébként valamennyi munkafolyamatot kézzel végeztek, a kaptafákat baltával kellett kifaragni, ami bizony meglehetősen munkaigényes feladat volt. Érdekesség, hogy akkoriban még nem létezett jobb- és ballábas kaptafa, hiszen a két egyforma cipőt viselője hordás közben alakította. 

Haszonkulcs.hu: Milyen körülmények között üzemelt a cég a huszadik század első felében? 

Ifj. B. K.: A céget nagyapám folytatta, aki egy fontos újítással a családi vállalkozás termékeit még versenyképesebbé tette: mérethű, jobb- és ballábas kaptafa készítésére alkalmas marógépet vásárolt. A beruházás – a gépet a bécsi Zuckermann cégtől vették – jó döntésnek bizonyult, a termékekre komoly kereslet volt. 

Az első világháború alatt nagyapám katonáskodott, ezért az üzlet zárva tartott, a háború végeztével azonban újra megnyitottunk. A cég ezt követően sokáig sikeresen működött, a gazdasági világválság hatásait azonban nagyapám is megérezte. Egy időben malmot is vásárolt – ez a vállalkozás azonban kevésbé volt sikeres, mint a kaptafakészítő cég. 

Ezekben az időkben apám, nagyapám és dédapám együtt jártak vásárokra, együtt árusították termékeiket. A termelés ekkoriban már lényegesen könnyebben működött: elektromos áram nélküli meghajtásos technikával dolgoztak. Ez a technika úgy működött, hogy a kaptafakészítő gépet – több keréken keresztül – a patak energiája hajtotta meg. 

Haszonkulcs.hu: Mi történt az üzlettel a háború után? 

Ifj. B. K.: Édesapám – valamennyi gépével és eszközével együtt – az egyik pápai téeszbe kényszerült belépni. A szövetkezetben, ameddig a faanyag kitartott, kaptafákat készített; akkortól azonban, amikor elfogyott, asztalosként dolgozott. A téeszben töltött évek alatt édesapám végig megőrizte szakmai függetlenségét, és a családi üzlet újranyitását tervezte. 

Az ötvenes évek vége felé, amikor a szigorú törvények enyhültek, édesapám kiváltotta az iparengedélyt, és Pápán újranyitotta üzletét. Innentől kezdve a 60-as, 70-es és 80-as években a családi cég fénykorát élte. Belföldre és külföldre – egy pesti kisipari termelő szövetkezeten keresztül főként Németországba és Ausztriába –egyaránt termeltünk. Ügyfeleink hosszú sorában szerepelt a Szombathelyi Cipőgyár, a Honvédségi Cipőműhely és számos hazai cipészmester, illetve cipőkészítő üzem. 

Ezekben az időkben egyébként már nem csak kaptafákat gyártottunk, hanem orosz exportra készülő fatalpú, pántos papucsok előállításában is részt vettünk. A rendszerváltást követően a családi cég kft.-ként működött tovább. 

Haszonkulcs.hu: Változott-e a vásárlóközönség az idők során? 

Ifj. B. K.: A cipészmesterség egy meglehetősen „kis szakma”, ahol a mesterek általában jól ismerik egymást, ezért vásárlóközönségünk nem változott érezhető mértékben – igaz, manapság kevesebb cipőkészítő működik az országban.

Haszonkulcs.hu: A cég vezetésében jelenleg mely családtagok vesznek részt?

Ifj. B. K.: A Bertafa Kft.-t a feleségemmel együtt vezetjük: az adminisztrációs feladatokat ő végzi, a termelőmunkát és az üzletkötést pedig én. 

Haszonkulcs.hu: Mi az, amit szakiskolában tanult, és mi az, amit az édesapjától, nagyapjától?

Ifj. B. K.: A középiskolát Zalaegerszegen végeztem, a Zalaegerszegi Faipari Szakiskolában tanultam. Mivel kaptafakészítő szakiskola nem működik Magyarországon, azok, akik ezt a mesterséget kívánják gyakorolni, a budapesti, a ceglédi, vagy a zalaegerszegi faipari szakközépiskolákba jelentkezhetnek. Az iskolában sok fontos ismeretet sajátítottam el, a kaptafakészítés mesterségét azonban otthon tanultam, a család üzletben édesapámtól és nagyapámtól.

Haszonkulcs.hu: Melyek a cég tervei a jövőre nézve? 

Ifj. B. K.: Azt szeretném, hogy a családi vállalkozást a két gyermekem folytassa. Amíg azonban a céget én vezetem, azon dolgozom, hogy egyre több új termék kerüljön a kínálatunkba: olyan kaptafák és sámfák, amelyek még egyszerűbben használhatóak. 

Haszonkulcs.hu: Milyennek látja az Önökéhez hasonló családi vállalkozások helyzetét? 

Ifj. B. K.: A kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére optimista vagyok. Úgy vélem, aki szereti a munkáját és magas minőségű termékeket készít, mindig megtalálja a számítását. 

Haszonkulcs.hu: Mi a cég sikerének titka? Hogyan voltak képesek ennyi éven át életben tartani a családi mesterséget?

Ifj. B. K.: Számomra sosem volt kérdéses, hogy a családi mesterséget válasszam, egész életemben kaptafakészítő akartam lenni. A cég sikerének titka a családtagok és az alkalmazottak szakmai elhivatottsága és munkaszeretete. Ezek olyan értékek, amelyekre lehet építeni ma is, és lehetett építeni 140 évvel ezelőtt is.

tovább

Az Ékes Kesztyű családi céget 1883-ban alapították. A vállalkozás – amelyet ma Ékes Ödönné vezet –, a Louis Vuitton divatház évente kiadott, nagyvárosok legnívósabb üzleteit tartalmazó könyvében is szerepel.

A rangos elismerés ellenére azonban az utóbbi években jelentősen csökkent az üzlet forgalma. A szalon tulajdonosa ezt egyrészt azzal indokolja, hogy a belváros elveszítette egykori presztízsét – többek között azért, mert sok a színvonaltalan terméket, szolgáltatást kínáló bolt a környéken –, ezért az igényes közönség nem már nem jár az itt működő üzletekbe; másrészt pedig azzal, hogy a kedvezőtlen parkolási lehetőségek miatt a külföldi vásárlók kevésbé keresik az üzletet.

A cég működését az is nehezíti, hogy a magas minőségű külföldi alapanyagokat kizárólag nagy mennyiségben lehet megvásárolni – márpedig erre a csökkenő kereslet miatt az utóbbi időben nem mindig van lehetőség.

A céget 128 évvel ezelőtt, 1883-ban alapította Ékes Ödönné apósa, Eisenberg Ignác. A üzletben a tulajdonos valamennyi gyermeke részt vett, a vállalkozás vezetésében a két fiú segédkezett. Az Ékes gyermekek a mesterséget a családi üzletben sajátították el. Mestervizsgát valamennyien az akkori szabályoknak megfelelően tettek. Ékes Ödönné 1947-ben történt házasságkötése óta dolgozik a családi üzletben.

A cég eleinte óriási forgalmat bonyolított és jelentős exporttevékenységet folytatott. Érdekesség, hogy Ékeséktől többek között egy új-zélandi nagykereskedő is vásárolt. A háború kirobbanásáig a cég a legszebb éveit élte. Ezekben az években ugyanis a kesztyűkészítés mestersége számos országban nem létezett, ezért a cég termékei iránt rendkívül jelentős volt az érdeklődés. A családi munkamegosztás oly módon alakult, hogy a kesztyűket Ékes Ödön és a fivére készítette, az üzlet vezetését pedig Ékesné és testvére végezte.

A háború utáni években a cég kisebb létszámmal folytatta működését. A magas minőségű kesztyűkre ekkoriban a mainál fokozottabb volt az érdeklődés, hiszen ezek a termékek nem számítottak luxuscikknek.

A belvárosban található üzlet 1960-ban nyílt. Ékesék eleinte albérlők voltak a kalaposmester üzletében, nem sokkal később azonban már társbérlőként vehették igénybe a helyiséget. Az üzlet sikeréhez a színházak közelsége is jelentős mértékben hozzájárult: a Pesti Színház, a Budapesti Operettszínház, illetve a Madách Színház hosszú évtizedek óta az Ékes Kesztyűtől vásárol.

Az üzlet a 70-es, 80-as években sikeresen működött. A 90-es években az idegenforgalom fellendülése miatt újabb virágkor következett. A 2000-res évek közepétől azonban az üzlet forgalma jelentős mértékben csökkent. A sorra nyíló plázák mellett a tulajdonosnő az olcsó import termékeket teszi felelőssé a forgalom csökkenéséért. Holott az utcán és a piacokon árusított – préselt bőrből készült – bőrkesztyűk ára alig alacsonyabb, mint a magas minőségű, kézzel készült termékeké. – meséli.

A cég sikerének titka Ékesné szerint a magas minőségű munkában rejlik. A tulajdonosnő úgy véli, az is fontos, hogy a cégvezető jó kapcsolatot ápoljon a törzsvásárlókkal.

Ékes Ödönné munkáját testvére lánya segíti. A jövőbeli működést illetően a cég hasonló problémákkal küzd, mint a legtöbb kézműves-vállalkozás: nincsen alkalmas munkaerő, hiszen a szakképző intézmények bezártak. A remény arra, hogy az üzlet forgalma ismét fellendüljön csekély, a megoldást a magyar vásárlóközönség érdeklődésének felkeltése jelenthetné.

tovább

A cég története, amely ma a Baráber Kft. nevet viseli, az 1840-es években kezdődött. A családi vállalkozás sikerének titkáról Németh Péter órásmesterrel, a cég tulajdonosával beszélgettünk.

Németh Péter cégvezető édesapja 1925-ben kezdett órásmesterként dolgozni. A Klenner cég története azonban – amellyel a Németh család vállalkozása nem sokkal később egyesült –, még régebben, 1843-ban kezdődött. Németh István eleinte Franciaországban, illetve Afrikában dolgozott, amikor azonban 1939-ben hazaköltözött Magyarországra, üzlethelyiséget keresve talált rá a Klenner órásboltra, amit az idős tulajdonosnő férje halála óta egyedül vezetett. 

Akkoriban egyáltalán nem volt könnyű sem üres üzlethelyiséget találni, sem pedig a több generációs vállalkozásokhoz és az üzlettulajdonosokkal fenntartott személyes kapcsolathoz szokott vásárlók bizalmát elnyerni, ezért a fiatal órásmesternek éppen megfelelő volt a kínálkozó lehetőség. 

Az új üzlet azonban nem működhetett sokáig, mert a háború alatt a fosztogatók felgyújtották. Ezt követően a cég az Oktogonon folytatta a működését egy sokkal nagyobb alapterületű üzletben. 1950-ben azonban az üzletet államosították, az árukészletet lefoglalták, úgyhogy a cégnek ismét költöznie kellett.

A több mint tízméteres kirakattal rendelkező tágas, elegáns üzlethelyiség után a cég hamarosan egy mindössze 7,5 négyzetméteres helyiségbe költözött. A családi üzlet államosítását követően Németh István két éven keresztül egy telefongyárban dolgozott, majd 1953-ban kiváltotta az iparengedélyt és a cég az apró alapterületű Szent István kőrúti üzletben folytatta működését.

A 7,5 négyzetméteres helyiségben – amelynek volt olyan része is, ahol egy felnőtt ember nem tudott felegyenesedni – öten dolgoztak harmincnyolc éven keresztül. Az emberpróbáló körülmények ellenére a családi cég szünet nélkül működött. A magas minőségű szolgáltatást végző céget jó híre a legnehezebb időkben is megelőzte, úgyhogy az immáron a fiatal Németh Péter – a ma 73 éves cégvezető –, részvételével működő vállalkozás jelentős mennyiségű megbízást kapott.

(folyt. köv.)

tovább

A Flaschner családi vállalkozás magas minőségű kések készítésével és értékesítésével foglalkozik immáron 150 éve. Flaschner Kálmánnal, az ötödik Flaschner késkészítő generáció tagjával a cég múltjáról és jövőjéről beszélgettünk.

Haszonkulcs.hu: Hogyan indult a 150 éves sikertörténet?

Flaschner Kálmán: A céget ükapám alapította 1856-ban. A család a kedvező vállalkozói környezet miatt költözött Budapestre. Az első késes-műköszörűs üzletünket a József Krt. 17-ben nyitottuk. Ükapámtól, Flaschner Alajostól fia, Flaschner Kálmán vette át a vállalkozást. Érdekesség, hogy dédapám óta minden fiúgyermek a Kálmán nevet örökli a családban. 

Haszonkulcs.hu: Milyen körülmények között üzemelt a cég a huszadik század első felében?

F.K.: Az első világháború alatt szünetelt a cég tevékenysége, a két háború között – ahogyan 1914 előtt is – azonban valósággal virágzott a vállalkozás. Üzletünk akkoriban óriási árukészlettel, gyönyörű kirakattal büszkélkedhetett. Dédanyám foglalkozott a vásárlókkal, dédapám pedig a gyártást, a műhelyet felügyelte és a céget vezette. Ez a munkamegosztás egyébként a kezdetektől fogva jellemző volt a családunkra. 

Haszonkulcs.hu: Mi történt az üzlettel a háború után?

F.K.: A család és a cég Ceglédre költözött. Ezekben az időkben ugyanis bevezettek egy szabályt, amelynek értelmében a kisiparosoknak be kellett lépniük valamelyik gyárba, ahol az eszközeiket is államosították. Vidéken nem volt ilyen kötelezettség, ezért az eszközöket megtarthattuk. Nagyapámnak azonban egyedül kellett dolgoznia, mivel alkalmazottat nem foglalkoztathatott.

10 évet éltünk vidéken, aztán a család visszaköltözött Budapestre. Az új üzlet a Vámház körúton nyílt. A nyitást követően szép sikereket ért el a cég, számos díjat, elismerést nyert a család – annak ellenére, hogy ezeket a kitüntetéseket akkoriban maszekként egyáltalán nem volt egyszerű megszerezni. 

Haszonkulcs.hu: A cég vezetésében jelenleg mely családtagok vesznek részt?

F.K.: Egyedül vezetem az üzletet, a munkában két alkalmazott vesz részt. Szeretném azonban, hogy idővel lehetőségünk nyíljon arra, hogy a létszámot bővíthessünk. 

Haszonkulcs.hu: Mi az, amit szakiskolában tanult, és mi az, amit az édesapjától, nagyapjától?

F.K.: Köszörűs-késes szakirányú oktatás nem létezik, ezért gépi forgácsoló és esztergályos végzettséget szereztem. Ahhoz, hogy késesként is vizsgát tehessek, minisztériumi engedélyre volt szükségünk – nagyapám vizsgáztatott két minisztériumi dolgozó felügyeletével. Mestervizsgát azonban nem tudtam tenni, mert az illetékes kereskedelmi-és iparkamaránál erre nincsen mód. A közelmúltban azonban rangos elismeréssel – a Magyar Kézművesség Remeke díjjal – jutalmazták munkámat. 

Haszonkulcs.hu: Változott-e a vásárlóközönség az idők során? 

F.K.: A 90-es évek közepe óta az emberek vásárlási szokásai sokat változtak: régebben a legtöbben végigsétáltak a belvárosban, ha valamit kerestek, ma azonban plázákba járnak. Szolgáltatásainkat egyébként számos vendéglős, szabóság tulajdonos, illetve oktatási intézmény is keresi.

Haszonkulcs.hu: Mi a cég sikerének titka? Hogyan voltak képesek ennyi éven át életben tartani a családi mesterséget?

F.K.: A cég sikerének mindössze egy titka van: a pontos, precíz munkavégzés és az alapos kiszolgálás. Én ezt a munkastílust tanultam a szüleimtől, amelyet – tapasztalatom szerint – az ügyfelek nagyon értékelnek. 

Haszonkulcs.hu: Milyennek látja az Önökéhez hasonló családi vállalkozások helyzetét? 

F.K.: Cégünk helyzetét meglehetősen nehéznek látom. A körülmények ellenére sem vagyunk hajlandóak azonban feladni: kitartunk az utolsó leheletünkig.

Haszonkulcs.hu: Melyek a cég tervei a jövőre nézve? 

F.K.: Folyamatosan fejlesztjük a gépparkot, bővítjük az árukészletet, egyre tökéletesebb termékeket igyekszünk készíteni. Az unokaöcsém egyébként szintén késes lesz. Igaz, még nagyon fiatal, de már elkezdtük betanítani, úgyhogy a családi cég története tovább folytatódik.

tovább

Szamos Mátyás a marcipán-készítés titkát egykoron, amikor még cukrászinasként dolgozott Auguszt E. József Krisztina körúti üzletében, egy dán cukrászmestertől leste el. A családi cég múltjáról és jelenéről Szamos Lászlóval, a Szamos Marcipán Kft. tulajdonosával beszélgettünk.

Haszonkulcs.hu: Újdonságnak számított-e Magyarországon a marcipán, amikor Szamos Mátyás először készítette azóta híressé vált marcipánrózsáit a harmincas évek elején?

Szamos László: Ismerték a marcipán anyagot, de arra nem gondoltak, hogy figurákat is lehet belőle készíteni. A marcipánt egyébként Szent Márkról, Velence védőszentjéről nevezték el, az édességet ugyanis itt készítették először a 13. században. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan sikerült megismertetni a marcipánt a vásárlóközönséggel?

Sz.L.: A finom marcipánokat nem felejtették el az emberek: amikor a háború után, a 60-as évek elején elindítottuk tortadísz készítő kisiparos vállalkozásunkat, az egész országból kaptunk megrendeléseket. Édesapám nagytekintélyű, országos hírű cukrász volt, akit akkoriban az utca embere is ismert, ezért számunkra könnyebb volt megismertetni és megszerettetni termékeinket a vásárlókkal. 

Haszonkulcs.hu: Más volt-e az akkori marcipán? Mi alapján fejlesztették, tökéletesítették a terméket? 

Sz.L.: A marcipán receptúra, ami két fő alkotóelemből, mandulából és cukorból áll, nem sokat változott. A technológia azonban fejlődött: korábban hideg úton készítették a marcipánmasszát, ma azonban már hőkezelik, sterilizálják. Mindössze annyi változás történt, hogy a termékek minősége még magasabb lett. 

Haszonkulcs.hu: Hány főt foglalkoztat a Szamos Marcipán Kft.?

Sz.L.: Az anyacég 250 főnek ad munkát, közvetve 4-500 főt foglalkoztatunk.

Haszonkulcs.hu: Hogyan erősödött meg a cég a 90-es évek elején?

Sz.L.: A cég valójában már a nyolcvanas évek elején fejlődésnek indult, amikor üzletet nyitottunk a Párizsi utcában. A hatvanas évek vége előtt édesapám különböző állami, illetve maszek cukrászatokban – többek között egy budafoki cukrászdában – dolgozott, így ismerte meg az édesanyámat. A cég és a család ereje egyébként az összefogásban, a szakma szeretetében, az igényességben, az együtt gondolkodásban rejlik. 

Fontos az is, hogy a nyereséget mi mindig visszaforgattuk. Nem költöttünk erőnkön felül, sem nyaralásra, nem luxuskocsira; a kezdetektől fogva új gépekre, berendezésekre, fejlesztésre fordítottuk azt, amit megkerestünk. 

Sok múlt azon is, hogy eredményesek voltunk kereskedelmi hálózatunk kiépítésében. Az üzletfejlesztés rengeteg energiát igényel, sokat kellett küzdeni azért, hogy legyen elég megrendelés. Az idők során igyekeztünk elérni azt, hogy cégünk több lábon álljon. Ennek érdekében saját üzlethálózatot nyitottunk: ma már 9 cukrászdánk és 16 édességüzletünk van. 

Haszonkulcs.hu: Ön hol tanulta a szakmát, iskolában vagy a családi műhelyben?

Sz.L.: A Béke Szállodában töltöttem tanuló éveimet, ami nagyon jó iskola volt, hiszen híres cukrászoktól tanulhattam, akik a magyar cukrászat aranykorában, a harmincas években voltak fiatalok. Ezektől a mesterektől olyan tudást és szakmai hozzáállást tanultam, amit máshol nem tudtam volna egykönnyen elsajátítani. Apámmal 1970 óta dolgozom együtt. Sok megrendelésünk volt, ezért örömmel léptem be én is a cégbe, ahol ma már a nővérem és a sógorom is velünk dolgozik. 

Haszonkulcs.hu: Milyen alapanyagokból készül a Szamos Marcipán? 

Sz.L.: 70 százalékos kakaótartalmú csokoládéval dolgozunk és a festékek is természetes anyagokból készülnek. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan találták ki a Szamos márkát? 

Sz.L.: A Szamos márkát nem „kitaláltuk”: ilyen volt a kezdetektől fogva, semmin sem változtattunk. Az eredeti arculat az, amit ma a márkával azonosítanak. 

Haszonkulcs.hu: Mennyiben más a Szamos, mint a többi marcipán a piacon?

Sz.L.: Sok jó marcipán kapható, a mi termékeinket azonban azért szeretik a vevők, mert sikerült megőriznünk azt a minőségi ízkultúrát, azt a karakteres, mogyorós, mandulás ízt, amit a Szamossal azonosítanak. 

Haszonkulcs.hu: Mi a családi cég sikerének titka? 

Sz.L.: A szorgalom, a szakmai alázat; az, hogy kitűztünk egy közös célt, amelynek megvalósításáért a család összes tagja teljes erőbedobással dolgozik. Mi, Szamosok igyekszünk nagyon igényes termékeket készíteni: úgy véljük, ami nekünk elég jó, az másnak is tetszeni fog. 

Haszonkulcs.hu: Merre tovább? Mik a cég és a család tevei? 

Sz.L.: Úgy vélem, az a legfontosabb, hogy a lelkesedés ne hagyjon alább. A legfőbb cél a termékfejlesztés és az üzlethálózat bővítése, illetve az, hogy a szakmai kihívásoknak folyamatosan megfeleljünk, hiszen csak így lehet előrelépni.

tovább

Idén 140 éves az Auguszt családi cég. A ma már három budapesti üzlettel rendelkező család vállalkozásait a negyedik Auguszt generáció tagjai vezetik. A cég és a család történetéről Auguszt Józseffel, a Fény utcai üzlet vezetőjével beszélgettünk.

Haszonkulcs.hu: Mikor és milyen körülmények között indult a 140 éves sikertörténet?

A.J.: A céget dédapám alapította, aki 1847-ben cukrászinasként kezdte pályafutását. Auguszt Elek 1952-ig dolgozott inasként, ezt követően 17 évet vándorolt a Monarchia területén. Akkoriban egy cukrász szakmai előmenetele úgy történt, hogy az országot járó inas a városban, ahová érkezett, jelentkezett a helyi céhmesternél, aki a tanulót a munkaerőt kereső mesterekhez irányította. Amikor dédapám visszaköltözött Budapestre, megnősült, majd feleségével közösen saját üzletet nyitott.

Haszonkulcs.hu: Milyen körülmények között üzemelt a cég a boldog békeidőkben?

A.J.: Nagyapám még magasabb szintre fejlesztette a családi szakmát.A Krisztina körúton – abban a helyiségben, ahol jelenleg a Déryné kávázó üzemel – elegáns, műkincsekkel berendezett cukrászdát nyitott, amelyet akkoriban Budai Gerbeaud néven emlegettek. A Krisztina téri üzlet mellett nagyszüleim megörököltek egy, a család tulajdonában álló Attila úti cukrászdát is. A földszintes épületet lebontották és a helyén felépíttettek egy ötemeletes házat, az Auguszt Udvart, amely ma is áll. Ebben az időben egyébként a családnak volt egy harmadik cukrászdája is a Márvány utcában, valamint egy étterme a Hűvösvölgyi úton.

Haszonkulcs.hu: A cég korábbi vezetői valamennyien neves cukrászdákban tanultak. Ösztönzi-e a család a fiatalokat arra, hogy más cukrászműhelyekben szerezzenek tapasztalatot?

A.J.: Régebben az volt a szokás, hogy a cukrásznak készülő fiatal a család egy barátjának üzletében tanult. A nagyszüleim azt mondogatták, hogy az sem baj, ha az ember rosszat tanul, majd otthon úgyis megtanulja a jót. Nagyapám Párizsban, édesapám Németországban, Lisszabonban és Londonban tanult; az én lehetőségeim korlátozottabbak voltak, ennek ellenére igyekeztem minél több tapasztalatot szerezni.

Haszonkulcs.hu: Hány évig működött az üzlet a háború alatt?

A.J.: Az üzlet az utolsó percig – amíg az ostrom el nem kezdődött – működött. Amikor azonban bombatalálatot kaptunk, be kellett zárnunk.

Haszonkulcs.hu: Mi történt a cukrászdával a háború után?

A.J.: Édesapám három évet töltött hadifogságban, mire hazaért, nagyapámnak sikerült rendbe hoznia az üzletet.

Haszonkulcs.hu: Hogyan őrizték meg a recepteket a háború és az államosítások idején?

A.J.: A siker nem is annyira a receptekben, mint a szakértelemben rejlik. Nem létezik titkos receptkönyv, azon receptek alapján főzünk, amiből az inasok tanulnak. A szakértelem abban áll, hogy megtanultuk, mitől jó a sütemény, illetve azt, hogy ha nem jó, akkor mi lehet a baja.

Haszonkulcs.hu: Milyen kihívásokkal nézett szembe egy prémium igényeket kiszolgáló cukrászat a szocializmus idején?

A.J.: A minőséget illetően nem kötöttünk kompromisszumot. Sok odafigyelésre és persze elhivatottságra volt szükség, mert a minőségi alapanyagokat nem volt könnyű beszerezni.

Haszonkulcs.hu: A cukrászdák vezetésében jelenleg mely családtagok vesznek részt?

A.J.: A Fény utcai üzletet a feleségemmel együtt vezetjük; a Belvárosi Augusztot, illetve a farkasréti Auguszt Pavilont pedig a testvérem üzemelteti.

Haszonkulcs.hu: Auguszt József hány éves kora óta dolgozik cukrászként? Mi az a szaktudás, amit a Vörösmarty cukrászdában, illetve a Vendéglátóipari Főiskolán tanult meg és mi az, amit a családi műhelyben sajátított el?

A.J.: Az inasiskolát a Gerbaudban végeztem el, ezt követően külföldi tapasztalatot gyűjtöttem, majd 1971-ben hazajöttem és a családi üzletben helyezkedtem el.

Haszonkulcs.hu: Hogyan hangolják össze a három cukrászüzlet működését?

A.J.: A három üzlet párhuzamosan működik, tevékenységüket nem hangoljuk össze. Vannak olyan tételek, amiket együtt rendelünk a három cég számára, a kereskedelmi-és marketing stratégiánk azonban például nem azonos.

Haszonkulcs.hu: Milyen jövőképért dolgozik a család, milyen célokat szeretnének megvalósítani? Van-e a legfiatalabb generáció tagjai közül olyan, aki érdeklődik a családi cégben történő részvétel iránt?

A.J.: A lányaimat nagyon érdekli a cukrász szakma, azonban mindketten túl fiatalok ahhoz, hogy végleges döntést hozzanak. Úgy vélem, a családi hagyományt nem szabad erőltetni, a gyermekek válasszák azt, ami a leginkább érdekli őket!

tovább

A Grünberger csillárkészítő családi vállalkozás 1901 óta működik. A cég fénykorában 16 alkalmazottal üzemelt, és olyan ismert középületek számára készített csillárokat, mint az Uránia Nemzeti Filmszínház, illetve a Magyar Rádió.

Haszonkulcs.hu: Honnan indult, és milyen utat járt be a családi cég a kezdetektől napjainkig?

Grünberger Tamás: A céget nagyapám alapította 1901-ben Kötcsén. A család 1920-ban felköltözött Budapestre – itt működött tovább a cég. Eleinte mind a hét testvér az üzletben dolgozott, a nők az irodai, a férfiak pedig a szakmai feladatokért voltak felelősek. Akkoriban még nem csak csillárral foglalkoztunk, hanem bútorral és mindenféle műtárggyal is. Szerényen éltünk és sokat dolgoztunk, ezért a 30-as évek végére a cég nagyra nőtt. Ekkorra már 36 alkalmazottunk volt – hiszen ezekben az években már a középpolgárság is vásárolt művészi csillárt. A család a művészeti életben is részt vett, a nagybátyám az Ernst Múzeum egyik tulajdonosa volt – emellett számos festő munkásságát is támogatta. 

Haszonkulcs.hu: Hogyan vészelték át a háborút, és mi történt a céggel az államosítások idején?

G.T.: 1953-ban mindenünket államosították – kivéve a szaktudásunkat, azt nem tudták elvenni. A cég egyébként a háborús éveken kívül folyamatosan működött. A háború után azonban a hét testvér közül már csak édesapám folytatta a családi üzletet.

Haszonkulcs.hu: Mikor és hol indult újra a családi üzlet? 

G.T.: Az államosítást követően néhány évvel később az Ó utcában egy egészen kis alapterületű helyiségben kezdhettük újra az ipart. A Nagymező utcába 1963-ban költözött a cég.
A szocializmus évei alatt főként állami intézmények vásároltak nálunk, de előfordult az is, hogy magánszemélyek kerestek meg bennünket. Egyszer egy bányász vásárolt csillárt nálunk, aki – mivel az egész életét sötétben élte a föld mélyében – az otthonában csodálatos világosságot akart. 

Haszonkulcs.hu: Mi történt a céggel a rendszerváltás után? 

G.T.: A cég ma is üzemel. Az ügyfélkörünk azonban jelentősen megcsappant. Reméljük, hogy a polgári légkör ismét divatba hozza majd a generációkon át szolgáló csillárok iránti keresletet is. 

Haszonkulcs.hu: Mi az, amit szakiskolában, és mi az, amit a családjától tanult? 

G.T.: Az Iparművészeti Egyetemen a művészettörténeti ismereteket szereztem meg, a szakmai részt azonban az édesapámtól, illetve a segédjétől tanultam. Akkoriban szigorú rendje volt a szakmai fejlődésnek: tanulóból segéd, segédből pedig mester lett az ember.

Haszonkulcs.hu: Mennyi időbe telik elsajátítani a csillárkészítő mesterséget?

G.T.: Ehhez a szakmához komoly gyakorlat szükséges: legalább 40-50 év. Az édesapám 66 évesen is azt mondogatta, hogy „csak most tanulja a szakmát”. Művészi tehetség is szükséges a csillárkészítéshez, és persze ismerni kell jól az anyagokat. Minden családnak van egy stílusa – tulajdonképpen vannak bizonyos ornamentikák, amelyekből a munkadarabok építkeznek.

Haszonkulcs.hu: Mennyiben változott a vásárlóközönség az idők során? Vannak-e olyan vevők, akik szüleiktől, nagyszüleiktől hallottak az üzletről?

G.T.: Vannak, igaz, sajnos egyre kevesebben. A külföldi vásárlókra kéne fókuszálni – az üzletfejlesztéssel azonban eddig még nem volt időnk foglalkozni. 

Haszonkulcs.hu: Mi a cég sikerének titka – hogyan voltak képesek ennyi éven át ilyen szép eredményeket produkálni?

G.T.: A szakma szeretete a titok. Az, hogy nem a haszonért dolgozunk, hanem mert szeretjük a munkánkat. A csillárkészítésből meg lehet élni, de ebből a szakmából meggazdagodni nem lehet.
Régen – amikor az emberek 20-25 fős családokban éltek, akik együtt ebédeltek minden nap – természetes volt, hogy szükség van óriási csillárokra. Remélem, visszajönnek ezek az idők!

Haszonkulcs.hu: Milyennek látja az Önökéhez hasonló családi vállalkozások helyzetét? 

G.T.: Csak az a cég marad életben, amelynek vezetője nagyon szereti a szakmáját. Az, hogy a csillárkészítés mint szakma milyen jövő előtt áll, elsősorban attól függ, hogy az elkövetkezendő időszakban ismét divatba jönnek-e a magas minőségű, kézzel készült termékek. 

Haszonkulcs.hu: Melyek a cég tervei a jövőre nézve? 

G.T.: A családi üzlet ügyében még nem tudom, hogyan döntünk majd végül, hiszen a fiam csak 12 éves. Szeretném megvalósítani egy régi tervemet – csillármúzeumot tervezek alapítani Kötcsén. A célom az, hogy legyen emléke a csillárkészítés mesterségnek. 

Sok vásárló kérdezi tőlem, hogy hány évig érvényes a garancia a csillárokra – ilyenkor mindig azt mondom, hogy addig garanciális, amíg én élek. Nagyon boldog lennék, ha a fiamnak át tudnám adni ezen jelmondatot – és ha majd a későbbiekben ő is ennek szellemében vinné tovább a családi üzletet.

tovább

A Nagymező utcában, a Radnóti Színház mellett, a világhírű márkák szomszédságában van egy kis ingkészítő üzlet, amelyet az útikönyvek is említenek.

Az üzlet valaha a Teréz körúton működött, egy sokkal nagyobb helyiségben, a Nagymező utca sarkára 1963-ban költözött a családi cég. Az ingszabóság 1929 óta Fleischer György családjának tulajdonában van. Mára a szabóságok többsége bezárt, tudomásunk szerint ez az egyetlen olyan, a „Boldog békeidők” óta egyazon család kezében lévő ingkészítő műhely, ahol a termékek a generációk óta felhalmozódó szaktudás jegyében készülnek.

Az üzlet a 30-as években a polgári közönséget szolgálta, a méretre készült ingeket azonban – amint azt a következő néhány évtized is bizonyította – nem csak az urak keresik. A kis üzletet a szocializmus alatt, sőt, a rendszerváltás óta is megtalálják az igényes vásárlók. Azok, akik az átlagtól eltérő méretekkel rendelkeznek, és azok, akiknek különösen fontos, hogy az ing jól álljon.

Sok olyan vevő is van, aki édesapjától, nagyapjától hallott az üzletről, a külföldiek pedig a Budapest útikönyvekben található infók alapján keresik meg a céget. A méretre készülő ingek külföldön sokkal magasabb áron kaphatóak, ezért a kis üzletet – a Vass cipészethez és a Jáni szabósághoz hasonlóan – a világ minden részéről keresik. 

Az üzletben kellemes, időtlen hangulat uralkodik – a faliszekrényben szabályos cédula-kupacok tornyosulnak, a vevők méreteit ugyanis ma is kézzel írott bilétákra jegyzik fel. Az egyszerű portál valódi prémium termékeket rejt, a szabóság a legjobb minőségű olasz alapanyagokból dolgozik. Az üzletbe azonban nem csak az időtlen eleganciát keresők járnak, hisz a legújabb trendeknek megfelelő holmikat is könnyedén elkészítik a műhelyben.

A méretre készülő prémium termékek iránt az utóbbi időben élénkült a kereslet – ez még több vásárlót jelenthet majd Fleischeréknek, sőt, az is elképzelhető, hogy hamarosan további „tailor made” üzletek nyílnak majd Budapesten.

tovább

Módosultak az illetékszabályok, augusztus 16. óta bizonyos esetekben illetékmentesen szállhat szülőről gyermekre a családon belüli gazdaság. Az illetéktörvény-módosítás célja, hogy a mezőgazdasági tevékenységből élő családokban többletteher viselése nélkül legyen átörökíthető a gazdaság.

Weisz Miklóssal, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) társelnökével beszélgettünk.

Az európai mezőgazdaság generációváltás előtt áll. Nagyon magas az 55 év feletti, és nagyon alacsony – mindössze 7 százalék – a fiatal, 35 év alatti gazdálkodók részaránya. Magyarországon némileg kedvezőbb a helyzet, a 40 év alatti fiatal gazdálkodók hazánkban 20 százalékkal képviseltetik magukat. A problémát súlyosbítja az is, hogy az elkövetkezendő 10 évben 4-4.5 millió gazdálkodó fogja elérni a nyugdíjkorhatárt Európában.

A többgenerációs vállalkozások támogatása nem új keletű elképzelés. Korábban hazánkban a gazdaságátadás illetékmentessége csak a termőföldre vonatkozott – a tanya, a magtár, az istálló, az erőgépek, illetve az állatállomány nem volt illetékmentesen örökíthető. A helyzet az elmúlt évtized során annyiban változott, hogy a mezőgazdasági gépek ma sokkal nagyobb értéket képviselnek, ezért a termelőeszközök az öröklés szempontjából még fontosabbá váltak.

Az új intézkedés azonban korántsem vonatkozik mindenkire. Az illetékmentesség csak azokat érinti, akik a gazdaságátadási támogatásának igénybevétele érdekében közeli hozzátartozóval kötnek ajándékozási vagy adásvételi szerződést. A támogatás keretében folyósított járadék összege a gazdaság méretétől függően a minimálbér negyedétől a kétszereséig terjedhet, és hét éven keresztül járhat. Fontos azonban, hogy a gazdaságátadási támogatás az állami nyugdíjjal együtt nem vehető igénybe.

Weisz Miklós elmondta, a támogatásnak két komolyabb hátulütője is van: az igénybe vevők a kiírás értelmében az önellátásra való termelésen kívül a továbbiakban semmilyen mezőgazdasági tevékenységet nem folytathatnak – márpedig a gazdálkodókra nem jellemző, hogy 55 évesen felhagynak tevékenységük gyakorlásával –, másrészt, a járadék sokkal alacsonyabb annál, mint amennyit egyébként jövedelmezne a vállalkozásuk.

A másik oka annak, hogy eddig nagyon kevesen, mindössze 61-en pályáztak, az, hogy az adminisztrációs terhek rendkívül magasak. 4500 pályázóra számítottak, ehhez képest mindössze harminchatan nyertek.

A többgenerációs gazdaságok támogatása azért is fontos, mert a mezőgazdaságban kevéssé jellemző, hogy a nem gazdálkodó családból származó fiatalok gazdálkodni kezdjenek, hiszen az ágazati jövedelemviszonyok a nemzetgazdasági átlag alatt vannak, illetve azért, mert ezen tevékenység végzéséhez jelentős kezdőtőkére van szükség.

Azok, akik a „nulláról” kezdenek gazdálkodni, általában egyetemet végzett, külföldöt megjárt fiatalok. Ezek a gazdálkodók hajlamosak az innovációra. Zeke Tamás állattartó fiatal gazda például az alacsony felvásárlási árak miatt döntött úgy, hogy saját maga értékesíti termékeit. Készítetett egy tetszetős weboldalt, amelyen keresztül a vásárlók közvetlenül tőle, vagyis a termelőtől rendelhetnek.

Weisz Miklós szerint ösztönző csomagokra van szükség Magyarországon is – az Európában hosszú évtizedek óta érvényben lévő szabályozások jó kiindulópontot jelenthetnek. Sajnos a gazdálkodók elöregedése miatt a statisztikai adatok a támogatások ellenére is romlottak, ezért az AGRYA társelnöke szerint még radikálisabb megoldásokra van szükség. A 2013 utáni agrárpolitikáról már folyik az egyeztetés, az AGRYA a saját fórumain a fiatal gazdálkodók egymásra találásában vállal részt.

tovább