Címke: adóhatósági vizsgálat

Találatok: 3

Tagek

Ha jön az APEH (III.)

Korábbi cikkünk folytatása. A cikk első és második része itt olvasható: Ha jön az APEH (I.),  Ha jön az APEH (II.)

Az adózó már az ellenőrzés során jogosult arra, hogy észrevételeit, védekezését bemutassa az adóhatóságnak. Az adózó ugyanis az ellenőrzés az előzetes megállapításokat tartalmazó első írásos dokumentumára, azaz a jegyzőkönyvre – a kézhezvételtől számított 15 napon belül – jogosult észrevételt tenni. Mindenképp célszerű észrevételeket tenni, mert az adóhatóság csak akkor köteles a határozatában részletesen indokolni a megállapításokat, ha az adózó azokra észrevételt tett. Előfordulhat, hogy az észrevételek alapján az adóhatóság kiigazítja a jegyzőkönyvben foglaltakat, és egyes megállapításokkal elsőfokú határozatában már nem is foglalkozik. 

 -

Amennyiben az adóhatóság az észrevételek ellenére is fenntartja megállapításait, határozatot hoz. Ez a határozat későbbi jogszabálysértés esetén akár kérelemre, akár hivatalból módosítható, egy év után azonban az adózó terhére a határozatot csak nagyon szűk körben lehet megváltoztatni. Ha a tévedés nem az adózó miatt következett be, az adóhatóság a módosítás nyomán keletkező visszatérítendő adót késedelmi pótlékkal köteles visszafizetni. 

A határozatban foglaltakkal szemben az adózó – az ellenőrzés fajtájától függően, a kézbesítéstől számított 15 vagy 30 napon belül – fellebbezést terjeszthet elő. Fellebbezés esetében a megállapítások nem emelkednek jogerőre, azaz az adózónak a feltárt adóhiányt, és az ahhoz kapcsolódó szankciókat még nem kell megfizetnie.
A fellebbezésben új tényeket, bizonyítékokat is elő lehet terjeszteni. A fellebbezésnek azonban kockázatai is vannak: a másodfokú adóhatóság a teljes elsőfokú eljárást felülvizsgálja, nemcsak a fellebbezésben megtámadott megállapításokat, így előfordulhat, hogy a bírságokat, késedelmi pótlékokat magasabb összegben állapítja meg, mint az elsőfokú adóhatóság. 

Az elkésett fellebbezéseket az adóhatóság felügyeleti intézkedés iránti kérelemként bírálja el, ezért az adózó ebben az esetben elesik a későbbi bírósági felülvizsgálat lehetőségétől, azt ugyanis csak a fellebbezésre hozott másodfokú határozat ellen lehet kérni. A fellebbezés elmulasztásának másik kockázata a határozat jogerőssé válása, amely esetben a feltárt adóhiányt, valamint az ahhoz kapcsolódó szankciókat meg kell fizetni. A fellebbezési határidő betartására ezért mindenképp oda kell figyelni!

Az adóellenőrzés során az adózó részéről legcélravezetőbb az udvarias, együttműködő, de az adózó eljárási jogait tárgyszerűen érvényesítő magatartás.

A határidőben benyújtott fellebbezés alapján a másodfokú adóhatóság dönthet úgy, hogy az elsőfokú határozatot hatályon kívül helyezi, hogy az abban foglaltakat megváltoztatja, illetve hogy az elsőfokú adóhatóságot új eljárás lefolytatására utasítja. Ha a fellebbezés nem vezet eredményre – méltányosság esetében – akkor is van lehetőség az adóhatóság által megállapított szankciók mérséklésére. Az adóhatóság mind hivatalból, mind kérelemre gyakorolhat méltányossági jogot. 

Ha az adózó az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el, az adóhatóság mérsékelheti az kirótt adóbírságot, illetve kivételes méltánylást érdemlő körülmények esetén az eredetinél későbbi időpontot állapíthat meg a késedelmi pótlék számításának kezdőnapjaként. 

Bár a feltárt adóhiány megfizetése nem kerülhető el, megfelelő mentő körülmények esetén mindenképp indokolt méltányosságot kérni az adóhatóságtól, mivel így a szankciók jelentősen csökkenthetők. Mivel a méltányosság gyakorlásáról az adóhatóság az adóhiányt megállapító határozatában dönt, érdemes azt mind az észrevételben, mind a fellebbezésben kérni.

A kedvezőtlen másodfokú határozat nem zárja le a jogorvoslati lehetőségeket: az adózó kérheti a másodfokú határozat bírósági felülvizsgálatát, vagy a határozat felügyeleti intézkedés keretében történő vizsgálatát, ha a véleménye szerint a határozat jogszabálysértő. 

A másodfokú határozat azonban már jogerős: a határozat megállapításainak tehát jogorvoslati kérelem esetén is eleget kell tenni, és a megállapított adóhiányt, valamint a kirótt adóbírságot, késedelmi kamatot meg kell fizetni. Ellenkező esetben adóvégrehajtásra kerül sor. A végrehajtás felfüggesztését a bíróságtól lehet kérni. Fontos tudni, hogy amennyiben valamely későbbi jogorvoslat eredményessé válik – azaz a bíróság vagy a felügyeleti szerv az adózó javára dönt –, a megfizetett összegek a jogorvoslatok során megfizetett illetékekkel együtt visszajárnak. 

Az egész adóellenőrzés során tartsuk szem előtt, hogy az adózó nem csak tétlen elszenvedője a vizsgálatnak: élhet a jogszabály biztosította jogaival, részletesen megismerheti az ellenőrzés adatait, és jogorvoslattal élhet. Fontos azonban hogy az adóhatósági ellenőrzésekre az adózó felkészüljön; előzetes átvilágításokkal minimalizálja annak kockázatait, illetve ismerje rendszerének, működésének gyenge pontjait, illetve hogy amennyiben az eljárás során adótanácsadót vesz igénybe, tanácsadójával szemben törekedjen a teljes őszinteségre.

tovább

Ha jön az APEH (II.)

Korábbi cikkünk folytatása. A cikk első része itt olvasható: Ha jön az APEH (I.)

Az ellenőrzés során az adózó köteles együttműködni az adóhatósággal; a vizsgálni kívánt iratokat köteles átadni, és tűrnie kell azt is, hogy az adóhatóság a vállalkozási tevékenységével összefüggő helyszínekre belépjen, azokat átvizsgálja. Az adózó vagy a képviselője az egyes vizsgálati cselekményeknél jelen lehet. 

 -

Nemcsak törvényes kötelezettség együttműködni az ellenőrökkel, hanem az adózó saját érdekében is célszerű, mert nem érdemes elmérgesíteni a viszonyt. Az adóellenőrzés akkor is sok időt és energiát visz el, ha minden rendben van, és az adózónak is az a jobb, ha minél előbb túlesik az eljáráson.

Az adóhatóság is együttműködésre és jóhiszemű eljárásra kötelezett: az APEH a vizsgálatot úgy köteles végezni, hogy az az adózó gazdasági tevékenységét a lehető legkevésbé korlátozza. Az ellenőrzés során az adóhatóság kötelessége a tényállást teljes mértékben feltárni, és megfelelően bizonyítani. Amennyiben valamely tényállást az adóhatóság nem tud bizonyítani, azt az adózó terhére nem lehet értékelni. Az adóhatóság nemcsak az adózó terhére, hanem a javára szolgáló tényeket is köteles feltárni: ennek elmulasztása általában az egyik leggyakoribb fellebbezési ok. A bizonyítási eljárást már csak ezért is érdemes végig figyelemmel kísérni.

Az adóhatóság az ellenőrzést az adózó iratainak, nyilvántartásainak és bizonylatainak vizsgálata, valamint az adózó nyilatkozatai alapján folytatja le. Bár jogilag nem feltétlenül szükséges minden szerződést írásba foglalni – hiszen a szóbeli szerződés is érvényes –, a szerződés fennállását az adóhatóság felé okiratokkal, írásba foglalt szerződéssel, megrendeléssel, számlákkal vagy akár levelezéssel kell bizonyítani. Éppen ezért célszerű az ügyletek adókezelését, így különösen a levonásokat és kedvezményeket alátámasztó dokumentumokat (pl. kalkulációkat, szerződéseket), már az ellenőrzés megkezdését megelőzően előkészíteni. Ilyen módon hatékonyan bizonyíthatjuk együttműködési készségünket és az eljárás is hamarabb befejeződhet.

Az iratokat olyan helyen kell tárolni, hogy azokat az adózó három munkanapon belül be tudja mutatni. A dokumentumokat egyébként az adóhatóság le is foglalhatja hivatali helyiségében történő tanulmányozás végett.

Fontos, hogy az adóhatóság által elvitt iratokról mindig kérjünk tételes írásbeli elismervényt! A bírósági gyakorlat alapján az APEH más adózót érintő iratot is bevonhat: vagyis az adóhatóság nem korlátozza azt, hogy a vizsgálat a másik érintett adózóra még nem terjed ki.

Az adóhatóság helyiségeket, járműveket is átvizsgálhat, sürgős esetekben akár előzetes ügyészi jóváhagyás nélkül is. Az adótanácsadó, a könyvvizsgáló és az ügyvédi iroda azonban előzetes ügyészi jóváhagyás nélkül nem vizsgálható át. Amennyiben az átvizsgálás eredményeképpen az adóhatóság iratokat foglal le, mindig kérjünk tételes, részletes átvételi elismervényt! A lefoglalás és az átvizsgálás ellen a felettes adóhatósághoz lehet panaszt előterjeszteni, ez azonban nem halasztja el ezen intézkedéseket.

Az ellenőrzés során keletkező iratokba az adózó betekinthet. Érdemes ezzel a lehetőséggel élni, mert így az ellenőrzés keretében tisztázhatók az esetleges félreértések, és nincs szükség arra, hogy azokat a jogorvoslati eljárások keretében kelljen rendezni. Az adóhatóság kapcsolódó vizsgálatot is elrendelhet olyan adózók esetében, amelyek az ellenőrzés alá vont adóalannyal üzleti kapcsolatban vannak.

Fontos kiemelni azonban, hogy ha az adóhatóság az ellenőrzés során tett megállapítását valamely kapcsolódó vizsgálat eredményével kívánja alátámasztani, részletesen ismertetni kell az adózóval a kapcsolódó vizsgálat jegyzőkönyvének vagy határozatának erre vonatkozó részét. Ennek elmulasztása eljárási hiba, amely eredményes jogorvoslatra ad alapot.

Az adózónak nagyon fontos, hogy az adóhatósági ellenőrzés ésszerű időn belül lezáruljon – és ne foglalja le a cég erőforrásait indokolatlanul hosszú ideig –, ezt biztosítják az ellenőrzés lefolytatásának határidejére vonatkozó rendelkezések.

Az adóhatóságnak természetesen joga van az ellenőrzési határidőket meghosszabbítani. Gyakran előfordul, hogy az ellenőrzés még a meghosszabbított törvényes határidőn belül sem zárul le, annak ellenére, hogy a törvény szerint eljárási cselekmények nem végezhetők a határidő leteltét követően. Igazán hatékony eszközt az eljárás elhúzódása ellen a törvény az adózók számára nem biztosít. Az adóellenőrzés során az adózó részéről legcélravezetőbb az udvarias, együttműködő, de az adózó eljárási jogait tárgyszerűen érvényesítő magatartás.

(folyt. köv.)

tovább

Ha jön az APEH (I.)

(I.) Az ellenőrzés megkezdése…

Az adóhatóság adóellenőrzést kizárólag megbízólevél alapján folytathat le. A megbízólevél egyben korlátozza is az ellenőrzés folyamatát. A megbízólevél ugyanis azt is tartalmazza, hogy az adóhatóság mely adómegállapítási időszakot, és mely adónemeket vonja ellenőrzés alá. Ez a dokumentum egyébként fel is hatalmazza a név szerint megjelölt adóellenőröket az eljárásra. Létezik általános megbízólevél is, amelyen nincs feltüntetve a vizsgálat alá vont adózó, sem pedig az ellenőrzéssel érintett időszak: ezt piacokon, utcai árusok ellenőrzésekor alkalmazzák, amikor adóhatóság előre meg nem nevezett személyeket von ellenőrzés alá.

 -

Az adóellenőrzésről általában – telefonon vagy írásban – előre értesítik az adózót. Bizonyos esetekben az adóhatóság mellőzheti is az előzetes értesítést: ilyenkor a megbízólevelet az eljárás megkezdésekor adják át.

Az ellenőrzés kezdetének elhalasztását – legfeljebb 60 nappal –, vagy az ellenőrzés szünetelését akadályoztatásra hivatkozással csak magánszemélyek kérhetik. Érdemes azonban társaságok esetében is – amennyiben felkészülési időre van szükség –, a revizorokkal egy olyan kezdési időpontban megállapodni, amikorra a szükséges dokumentumokat elő tudjuk készíteni. Az iratok rendezésre, pótlására egyébként az ellenőrzés során lehet időt kérni, igaz, ezzel a mulasztási bírságot kockáztatjuk. 

Az ellenőrzés megkezdéséig, vagyis a megbízólevél átadásáig, az ellenőrzéssel még le nem zárt időszakokra az adózó korlátozás nélkül végezhet önellenőrzést. Az adóznak továbbá joga van befejezni az ellenőrzés megkezdésekor már folyamatban lévő önellenőrzéseit. A cégeknek tehát ez év végéig van némi mozgásterük egy gyors korrekció elvégzésére, 2011. január 1. után ugyanis az adóhatóság már csak azt az önellenőrzést fogadja el, amelyet az ellenőrzés megkezdéséig benyújtottak.

Az eljárás, az előzetes értesítés vagy a megbízólevél átvételének megtagadása esetén is, a törvény alapján elkezdődik, ezért ezen cselekedetek inkább csak a kapcsolat elmérgesítését segítik elő, mintsem hogy hatékony jogi eszközöknek bizonyulnának.  A cserkészköszöntés (Légy résen!) tehát az adóellenőrzésre is érvényes. Az angol eredeti (Be prepared!) fordítása (Készüljön fel!) egyébként ebben az esetben még helytállóbb.

Az adóellenőrzés bejelentésekor tehát a cégvezető haladéktalanul forduljon a vállalkozás könyvelőjéhez, illetve az adózási kérdésekben is járatos ügyvédjéhez, azért, hogy ezen szakértők az első pillanattól fogva érvényesíthessék az adózó jogait az eljárás során.

(folyt. köv.)

tovább

Találatok összesen: 3